A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gps. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gps. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 6., hétfő

Kicsinálták a Zsemledisznó boltját! Szemetek!

Zsemledisznó lelakatolta a boltot. Hosszú-hosszú bevezetéssel akartam mindazt, amiről annak, aki nincs benne, hiába is írnék. Ezért inkább tényekkel kevert emóciók:
  1. A Geochallenge GPS Bolt 11 év működés után idén már nem nyitott ki. Magpet GPS-szatócsboltja is bezárt, ahogy számos egykori neves szereplő is feladta mára.
  2. Az ország egyik legjobb szakkereskedése csukott be, a guru végleg azért nem adja fel, de nincs ez így jól.
  3. Mit mondhattunk a Geochallenge GPS-ről? Szolgálatkész, értelmes, elkötelezett. Ráadásul ügyfélcentrikus kereskedés/kereskedő. Nem a klasszikus mameluk értelemben, hanem úgy, ahogy azt egy értelmes ország értelmes piacán egy értelmes vásárló elvárhatná egy értelmes eladótól.
  4. Csak hát a nagy magyar kihívást ugye mindenki ismeri. Itt maximum 50%-ra hozható a fenti játék. Ha még nagy nehezen mikroszinten az értelmes vevő rá is akad az értelmes eladó boltjára, a makrószereplők mára már úgy leárnyékolták a vételt, hogy abból a sok mocsokból egy mégoly tökös Garmin-eladó sem evez ki.
  5. Sajnálom, de tényleg. Fel a fejjel, miazmás! És itt még lehet - Navigate.hu
Forrás: http://www.geochallenge.hu

2010. március 6., szombat

iGotU GT600 - tesztelve a CNET-nél


Fényképészek, túrázók egyre gyakrtabban keresnek különböző nyomrögzítőket hobby célokra. Az igotU GT-600 ilyen eszköz. Aktualitását az adja, hogy a Cnet most fejezte be rövid tesztjét. Fussuk át gyorsas mi tetszett és mi nem a szerkesztőnek:
Előnyök: Hátrányok:
  • Kisméretű eszköz, könnyű kezelhetőséggel
  • Mozgásérzékelő (ha nincs elmozdulás, nem rögzít)
  • Hosszú üzemidő
  • Exportálható, visszajátszható koordináták
  • Könnyen koszolódik
  • Túl sok feature-rel bír a csatolt szoftver, hosszú tanulási ideje van
  • Nem cserélhető akkumulátor (hosszabb túrákra töltőt kell vinni)

2010. február 9., kedd

Önbíráskodj Windows Mobile-lal, vagy csak akadályozd meg a tolvajt!

Ha valakitől valaha is valamit loptak már el, nyilvánvalóan ismeri azt az érzést, hogy "de szívesen pof....sznám a tolvajt". És persze mérgelődünk, ha okostelefonunkat akár saját hibánkból is letettük már valahova és ott is maradt. Az XDA-developers (mondom, hogy istenek) fórumain jelent meg egy figyelemfelhívó üzenet egy hasznos háttérben futó kisalkalmazásra, melyet Windows Mobile tulajdonosok használhatnak haszonnal. A program neve is találó: ne lopd el a telefonom!
A "Don't steal my phone" weblapja itt: http://dsmp.sourceforge.net/

Az alkalmazás mindent resetkor elindul és figyeli, történt-e SIM-kártya csere. Ha igen, akkor azonnal elküldi SMS-ben az aktuális GPS koordinátát (ha van élő), a cellainformációt és persze az SMS a nem odavaló SIM kártyától jön :). Ezen felül számos különleges funkciója is van. Pl. egyetlen SMS-ben kivégezhetjük telefonunkat, így nem kerülhetnek illetéktelenek kezébe adataink. Pofonegyszerűen küldjünk egy KILL üznetet SMS-ben. A leírás alapján zseniális alkalmazás, persze hard reset ellen nem véd, de ha gyorsan észrevesszük a lopás/elvesztés tényét, talán a becsületes megtaláló, vagy éppen a tolvaj még "teszteli" a készüléket, azaz fogalmas sincsen arról, hogy a DSMP éppen a háttérben küldi az ő SIM kártyán tárolt adatokat (mert ilyet is tud a szoftver). Na kérem: Myphone vagy Exchange plusz DSMP  plusz PIN használat és csaknem bizonyosan védett telefonunk van, adatainkat online szinkronizáljuk, a készüléket pedig évdjük. Ha a fenti technológiákat kombináljuk,akár lopás/elvesztés esetén sem turkálhat sokáig a megtaláló. Úgy tűnik még mindig nem lehet nagyon leírni azt a Windows Mobile-t.

2009. október 10., szombat

GPSTuner Atlas - már kapható



Már megvásárolható a GPSTuner Atlas verziója, mely lényeges sebességnövekedést, számos hiba javítását és a korábbinál szélesebb körű hardvertámogatást biztosít a vásárlóknak. Részletes ismertetőnkben a termék bemutatkozó videóját is láthatja, melyen a fejlesztés technológiai vezetője mutatja be a termék exkluzív képességeit (pl. navi közbeni rajz lehetősége, 3D/Normál nézetek)

2009. október 8., csütörtök

A Google nem használja többé a Teleatlas Térképeit Észak-Amerikában


A TeleAtlas (TomTom érdekeltség) és a Navteq (Nokia érdekeltség) a világ két legnagyobb térképi adatbázis-szolgáltatója, így meglepő a hír, hogy a Google Észak-Amerikában már levált a Teleatlas adatbázisáról, vélhetően lassan-lassan a teljes világ digitális térképe saját térképein alapul majd. A saját térképeket a 2008 Szeptember 6-án elindított GeoEye-1 műhold nagyfelbontású digitális fénkyépei alapján generálja a Google, így önmaga egyik legnagyobb szolgáltatójává is vált. A GeoEye-1 körülbelül 500 millió USD-be került az adatokat a Google és az amerikai hírszerzés hasznosítja, e két szervezet állta a költségeket is. A Google már eddig is közel járt a navigációs nagyhatalom elnevezéshez, az Android az övé, a térkép az övé, a kereső is az övé. Jó vége lesz ennek? :D

2009. október 1., csütörtök

GPS Tuner Atlas - Videón


Utoljára év eleján adtunk hírt arról, hogy a GPSTuner fejlesztői is részt vettek kiálllítóként a CES-en. A GPSTuner 6 azóta elérhető és megvásárolható, bár az első -és gyökeresen megújult verziókkal- saját tesztjeink alapján nem voltunk teljesen elégedettek. A fenti videón már egy újabb GPS Tuner, a GPS Tuner Atlas látható működés közben. A videó szerint javult a térképkezelés, a fejlesztői információk alapján pedig a termék sebessége sokat javult, a program összeszedettebb lett, egyre több különböző felbontással rendelkező (240 x 320, 480 x 640, 480 x 800 (WVGA legacy mode), 240 x 400) Windows Mobile eszközt támogat. Reméljük, hogy a korábbi GPSTuner verziókhoz hasonlóan az új termék is elnyeri majd mind a szakma, mind a vásárlók tetszését, azaz 2006 és 2007 után talán 2010-ben ismét több rangos szakmai díjat is elhódít majd a program.
Forrás: twitter

2009. augusztus 25., kedd

Maptor - Navigáció és projektor


A Pico Projektorok terjedésével életképesnek tűnik a fenti koncepció. Újabb kütyüt persze nem biztos, hogy mindenki szívesen viselne, de majd beépül ez is az okostelefonokba :)

2009. augusztus 23., vasárnap

Waze - valós közlekedési infok a felhasználóktól







Itthon ugyan még nem működik, de érdemes megismerni alaposabban a Waze szolgáltatásait. A Waze egy közösségi gps koordináta-megosztó alkalmazá. A szoftver hazsnálói aktív és passzív módon is megosztják közlekedési információikat egymásal a waze szerverein keresztül? Mire jó ez? Nagy számú felhasználó esetén valós közlekedési képet kaphatunk környezetünkről, így elméletileg a pillanatnyi forgalomlassulások is elkerülhetők. Persze ehhez számtalan felhasználó szükséges. De az ötlet kiváló, érdemes a fenti animációt alaposabban is átnézni.

2009. augusztus 11., kedd

GPS a visszapillantóban

A GPS navigátorok piacának gyengülésével egyre több érdekes megoldás jelenik meg. A tükörre erősíthető, de a tükör funkcióit is helyettesítő navigátor is ilyen megoldás. További funkciója, hogy véd a lézeres és RF sebességmérőkkel szemben is. Amerikai ára 250 USD körüli. Hazánkban korábban LCD-panelt forgalmazott hasonló kialakítással néhány kiskereskedés. Az eXpansys Bluetooth kihangosítót forgalmaz, szintén tükörre szerelhető kivitelben:

2009. augusztus 7., péntek

Apple iPhone 3GS - Navigáció

Találós kérdésünk ezúttal így hangzik: Mi az? Hetek alatt szaporodtak el, benépesítik az Apple új 3G-s Phone modelljeit, és új lendületet adhatnak egy piac átalakulásának?
A megfejtés = iPhone navigációs alkalmazások.
Amit látni/tudni kell az az, hogy az Apple OS3.0 megjelenésével nyílt meg az út sok navigációs rendszer előtt is. Kik gyártanak manapság navigációs szoftvereket iPhone-ra?
Mitől olyan érdekes ez? Ahogy az Apple berobbant a navigációs piacra, úgy a rajta futó navigációs akalmazások is átrajzolhatják a piac e szegmensét. Az a fejlesztő, aki sikeres lesz az Apple-n, tartósan a saját cégének sikereit is megalapozhatja.

2009. július 30., csütörtök

Mio Moov M300 Moov M400

A Mio két új modellt jelentett be, elsősorban a Francai piacra. A Moov M300 3,5, a Moov M400 4,3 hüvelykes kijelzővel érkezik. A 300-as modell Franciaország térképekkel 100 Eur körüli áron lesz elérhető, a 400-as 150 körül. Ez utóbbi Nyugat-Európa térképekkel érkezik majd, ára kedvező. Érdekességként még megemlíthető a sebességmérő-kamerák előretelepített adatbázisa melyet egy éven keresztül ingyenesen frissíthet majd a vásárló. Egész őszintén túl sok innovációt nem látni a két készülékben, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a PNA/PND piac "éretté" válásával ezek az eszközök az "eldobható térkép" kategóriába kerülnek majd. Természetesen ez a hazai pénztárcához mérten még mindig drága, de pont a jelzett célpiacokon a Mio márkaneve a jelzett árakkal párosítva még jól csenghet a vásárlóknak.

Forrás: http://www.navigadget.com

2009. július 29., szerda

Új szakmai konferencia -Metaplaces09

Immáron sokadik éve követem a világ okostelefon, PNA/PND és GPS híreit, így szinte trendszerű, hogy amint egy-egy terület szerepe növekedésnek indul, arra egyből gründolnak egy-egy kisebb konferenciát, esetleg néhány napos rendezvényt, melyhez elkezdődik a szponozorkeresés, aztán idővel (2-3 év) elválik, hogy az adott konferencia életképes-e, túlnő-e nagyobbakat, vagy egyszerűen kiesik a naptárakból. A Metaplaces09 rendezvény sorsa még nem egyértelmű. Az alapítók és az előadók szándékai szerint nyilván hosszútávú, évente megrendezésre kerülő szakmai konferencia lesz.
A konferencia témája a "hogyan csináljunk pénzt a GPS-rendszerek használatával". Az LBS (Location-Based-Sevice - Területhez/koordinátához kötött szolgáltatások) erősödése ugyanis a legtöbb elemző szerint a jövő. A jelenleg kb. 650 millió USD-re taksált piac 5 éven belül 7-8 milliárd dolláros üzletággá válhat, e terület jelenlegi éllovasai viszont jelenleg még kevesen vannak, és nem is igazán van túl sok épkézláb ötlet arra nézvést, hogy a pizzarendelésen kívül hogyan is lehet komoly pénzeket csinálni abból, ha méterre pontosan le tudjuk követni sokak dolgos vasár- és ünnenapjait. A konferencia Amerikában lesz és drága. Mindössze arra szerettük volna az említésével felhívni a figyelmet, hogy ezen a területen is elkezdtek már klubokba tömörülni azok a szaktekintélyek, akik a jövőben esetleg komoly pénzeket kapnak majd, hogy néhány jó tippel gyarapítsák akár a térképi szolgáltatók, akár a klasszikus szereplők (pl. okostelefion-gyártók), akár az újonnan érkező kockázati tőkebefektetők vagyonát.

2009. július 28., kedd

SiRFstar IV - gyorsabb, jobb, kevesebbet fogyaszt

Kanwar Chadha a GPS-technológiába legalább annyira legendás személyiség, mint mondjuk Michael Dell, vagy Larry Ellison a maga területén. A SiRF alapítójának megnyilatkozásaira ezért bármely körülmények között oda kell figyelni. Esetünkben pedig egy új technológiát mutaott be, melyet kifejezetten az okostelefonokra és egyéb -nem feltétlenül autós- mobil-eszközökre optimalizált a SiRF, természetesen már új logo alatt, hiszen a SiRF CSR általi akvizíciója éppen júniusban fejeződött be.
A SiRFstar IV GPS-architetktúra főbb újdonságai:
  • Az előző SiRFstarIII-hoz képest lényegesen javultak a műholfelismerési képességek
  • Az új chipek fogyasztása drasztikusan csökkent, mindimális energiát igényel a hot-start
  • Egyéb szenzorok felé is nyitott az architektúra, azaz pl. az okostelefonokba egyre gyakrabban beépítésre kerülő gyorsulásérzékelők is bekapcsolhatók a pozíció-felismerésbe, követésébe, így javítható a pozíció-számítás
  • Akár a műholdak által sugárzott jelsorozatok részleteiből is képes a vevúő számításokat végezni.
Az első processzor a SiRF GSD4 néven jelenik majd meg, előreláthatólag már 2010 elején készülhetnek erre a technológiára épített eszközök. Az alapító szerint megoldásaik nem csak az okostelefonok és a klasszikus PNA/PND készülékekben lesznek jól használhatók, hanem számtalan egyéb eszközbe is integrálható a GPS-technológia, így akár digitális kamerák, fényképezők, de bármely egyéb GPS-pozíciót használó eszköz könnyedén fejleszthető új megoldásaik segítségével.

Forrás
: http://www.pcmag.com, http://www.businesswire.com, http://www.csr.com

Változó navigációs igények?


A Cnet elemzését olvasva elgondolkodtatott, hogy az amerikai piaci igények változtak volna, a tesztelő akar eltérni a tömegektől, vagy tényleg rossz úton járunk, amikor továbbra is az iGO 8-t tekintjük etalonnak, ha navigációról beszélünk. A tesztelő ugyan ezt az alkalmazást nem látta, de a Navigon és az AT&T navigátorának használatát követően írta le gondolatait.
A tesztelő szerint a hagyományos üzleti modellek elavultak, jobb a a havi költség alapú konstrukció, azaz ameddig fizetem a navigációs alkalmazást, addig rendelkezésemre állnak a frissítések, térképek, egyéb szolgáltatások. Érdekes gondolat. A Navigáció megjelenésekor a legtöbb érdeklődő el sem tudta máshogy képzelni a történetet, legtöbben eleve azt feltételezték, hogy a GPS-műholdak használatáért is fizetni kell, ahogy pl. a mobilszolgáltatásért. Az At&t iPhone navigátorát havi 9,99 USD-ért bérelhetjük a szolgáltatótól. Ebben a díjban benne foglaltatnak az online kölekedési információk és a benzinárak is, melyeket az USA-ban nyilván könnyebben el lehet érni, mint pl. itthon. Ebből a szempontból a Navigon rossz minősítést kapott, a tesztelő serint ugyanis ez mára alapszolgáltatás kéne legyen, ahogyan a text-to-speech (a navigációs utasításokat pl. utcanévvel együt kapjuk - Forduljon jobbra a Kocsis utcára) funkció és a POI telefonszámok közvetlen tárcsázási lehetősége is. Részben igaza lehet a tesztelőnek. Nagyon elgondolkodtató, hogy ha létezne egy Windows Mobile navigációs rendszer, ami havi költséget jelentene, akkor többen fizetnének-e a navigációs rendszerekért? A licenc-oldalát nem látom át, hiszen a fejlesztő fizet a térképek készítőinek, bérleti konstrukcióban viszont nem biztos, hogy mindig béreltetni" tudja licenceket, így a szolgáltatói konstrukciókat is át kell alakítani.

Forrás: http://reviews.cnet.com

2009. július 26., vasárnap

TomTom - a visszaesés folytatódik

A TomTom 61%-os visszaesést jelzett nettó profitjában a második negyedévre. A 28,4 millió USD-s profit ugyan még mindig értékelhető eredmény, de az egy évvel korábbi kb. 72,8 millió USD-hez képest kevésnek tűnik. A profitvesztés egyrészt a gyengülő eladásoknak, másrészt a csökkenő profittartalomnak is köszönhető, hiszen az eladások csak kb. 20%-kal csökkentek szintén az előző év hasonló időszakához mérve. A TomTom pozícióinak gyengülését már korábban több elemző előrejelezte, főleg a TeleAtlas felvásárlását érezték túl nagy falatnak a gyártó számára. A TomTom a navigátorokon felül okostelefonos alkalmazásokat is készít, ezen a területen talán erősödésre számíthat (pl. iPhone-os alkalmazása)
Személy szerint a gyártó erősödésének örülnék, ugyanis a TomTom komoly előreléésekett tett már a jövőbe azzal, hogy a hagyományos TMC közlekedési információk helyett online közlekedési információk szolgáltatására alkalmas készülékeket és szerver/szoftverhátteret épít.

2009. július 23., csütörtök

Navigon - Apple iPhone-ra


Tegnap írtunk arról, hogy a Navigon egyre alaposabb munkát végez az okostelefonokon. Csaknem minden platformon elérhető a Mobile Navigator. Már az Apple jóváhagyása is megérkezett, így mátol az iPhone tulajdonosok is letölthetik és telepíthetik a terméket. A youtube-on már eérhető a hivatalos videó.

2009. július 22., szerda

Önnek nem fáj, ha hülyének nézik?

Név nélkül egy "szupermodellről" idézünk. Importőri hírlevélből napi 20 is érkezik, néha jön 1-1 gyöngyszem is, mint ez:

"A teszt részletes elemzése kiemelte az PNA NEVE külsejének elegáns megjelenését, a felhasznált anyagok minőségét, a processzor gyorsaságát, a windows CE 6.0-ás verziót, cserélhető akkumulátort amellyel jóval megelőzi konkurenseit.

Az erős mezőnyben - négy résztvevő készülékét összehasonlítva - termékünk nyerte el a 2009
ÚJSÁG NEVE ajánlata címet.

Hogy megosszuk partnereinkkel örömünket, a teszt győztes P
NA NEVE árát jelentős mértékben csökkentettük."

Na szépen vagyunk, képzeljük el milyen lehetett a másik 3?!
PNA-k esetében tessék a fenti "értékeket" lesza az alábbiak mögött értékelni.
  1. Normális térképet kapok-e vele?
  2. A normális térképhez lesz-e frissítés?
  3. Van-e rá jótállás, megbízható-e a GPS vevője, kilát-e a kocsimból?
  4. Kell-e nekem egyéb szolgáltatás (pl. BT/TMC/MP3/VIDEÓ)?
  5. Aztán jöhet a szépség, a cserélhető akku, az anyaghasználat, meg a többi bullshit.
A hirdetett termék amúgy 17 920 Ft+ÁFA - Nyilván minőségi termék lehet!
ÁÁÁ!

2009. július 20., hétfő

Navman M-750 - merre tarta a navigáció?

Korábban már írtunk a Navman M-Nav 750-ről, mely szerint ez a modell már teherautók számára alkalmas térképi adatbázissal érkezik. Újabb érdekesség derült ki a készülékről . Képes a fuvarozókkal kapcsolatot tartani és a következő címre navigálni, amennyiben a fuvaros el tudja vállalni az adott fuvart. Ezt a szolgáltatást havi díjas konstrukcióban a készülékkel együtt bérelve lehet elérni.

2009. július 14., kedd

Kamionos, teherautós navigátorok - Navman

A Navman a Garmin és az ALK után bejelentette, hogy az M-Nav 750-es navigátoraiban kaminonos/teherautós tervezési lehetőséget is kínál majd. Igazából ez nem hardverfüggő funkció. Lényege, hogy a térképi adatbázis tartalmazza a súly/magasságkorlátokat és egyéb a nagyobb járművek számára hasznos adatokat. Ezekkel tud dolgozni, számítani, tervezni. A Navman egyelőre Észak-Amerikában kínál majd megoldást a Navteq térképi adataira alapozva.

Forrás: http://www.ttnews.com

2009. június 26., péntek

Nav N Go Amigo a Nextar új PNA-ján

A Nextar amerika-szerte ismert márkanév. Sok-sok különböző termék közhető a cég nevéhez, mely szórakoztató elektronikai modelleken kívül pár éve navigátorok forgalmazásában is jeleskedik. A Nextar új naigátorának a 43LT-nek az aktualitását a NavNGo Amigo adja. A sajtzóanyagok szerint a Nextar új navigátor modellje Amigo-val kerül értékesítésre.

Forrás
: http://news.ecoustics.com, http://navngo.com/