Egészen közelről érkezett a BlackBerry 10 operációs rendszer és egyben az új, várhatóan január 30-án bemutatásra kerülő BlackBerry Z10 első részletes tesztje. Ha összeesküvés-elméleteket szeretnénk gyártani, akkor a német nyelvi környezet is érthető, talán épp a CEO, Thorsten Heins közvetlen munkatársai egyeztették az osztrák tech-oldal 'régi motorosával' Dr. Peter F. Mayerrel az anyagot. Gyakorlatilag már az első részből megismerhető mind a készülék, mind az operációs rendszer. Várhatóan a következő videón olyan érdekességeket is láthatunk, mint a korábban már beharangozott képszerkesztés már a felvétel tárolásakor, vagy a különleges prediktív bevitelt kínáló billentyűzet, melynek hatékonysága fontos kérdés lesz.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: operációs rendszer. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: operációs rendszer. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. január 16., szerda
2011. október 21., péntek
RIM - BBX az új operációs rendszer
Egyelőre túl sokat nem tudunk róla, de a RIM megerősítette, hogy az eddigi OS neve és alapjai is változnak, a következő BlackBerry operációs rendszer már a QNX alapjain létrejövő rendszer lesz, egyértelműen minden RIM termékre ez kerül majd, legyen az okostelefon, Tablet, vagy egyéb internetre csatlakoztatott eszköz (pl. autós szórakoztató központ).
Forrás: http://www.techradar.com
2011. október 2., vasárnap
Nokia Meltemi - Feature-phone operációs rendszer
A WSJ információi szerint a Nokia Meltemi kódnéven fejleszti új mobil operációs rendszerét, mely egy Linux alapú rendszer lenne és talán az S40 utódjaként tekinthetünk rá. Az ún. feature phone kategória erősödésével is számol tehát a Nokia, jóllehet a legtöbb elemző szerint az okostelefonok árszintje esik oda, hogy nem érdemes külön erre koncentrálni.
Forrás: http://www.engadget.com
2011. augusztus 15., hétfő
Az év híre eddig: 12,5 milliárd USD-ért megvenné a Google a Motorolát!
Huhuhuhúúúú
Nehéz hír, de a sajtóközlemények valódinak tűnnek és olyan fordulatot jelent az okostelefonok történetében, melyre ebben a formában nem számítottam. A Google és a Motorola hivatalos bejelentései szerint a 12,5 Milliárd USD értékben gazdát cserélhet a Motorola, amennyiben az illetékes hatóságot világszerte (EU és US) engedélyezik a felvásárlást.
Bevallom évek óta várom, hogy majd jön a Google és vásárol magának okostelefonos céget, de mindvégig a HTC-t vártam befutónak. Nem mintha a Motorola ne lenne elég nagy vagy éppen húzónév (ráadásul amerikai is), de az eddigi Android-aktivitásai kevésbé tetszenek, az eladások bizony a Samsungot a HTC-t és számos egyéb feltörekvőt (Huawei, ZTE) is mintha jobban igazolnának. A hazai gyenge terméktámogatásról és az áldatlan kereskedelmi helyzetről nem is érdemes beszélni (lásd motoker). Mindezektől függetlenül a Google-nek hatalmas szabad tőke áll rendelkezésére, a fő piacain nem cseng rosszul a Motorola márkaneve, való igaz, hogy a Motorola óriási elkötelezettséggel futott bele az együttműködésbe, hiszen 1,5 év alatt mindent félretéve önálló cégbe szervezte az Androidos konzumer termékeit. Nyilvánvalóan tehát gyorsan és hatékonyan lehet majd saját Google márkanéven megjelenő okostelefonokat piacra dobni.
Néhány nagy kérdés a jövőben tisztulni fog:
Bevallom évek óta várom, hogy majd jön a Google és vásárol magának okostelefonos céget, de mindvégig a HTC-t vártam befutónak. Nem mintha a Motorola ne lenne elég nagy vagy éppen húzónév (ráadásul amerikai is), de az eddigi Android-aktivitásai kevésbé tetszenek, az eladások bizony a Samsungot a HTC-t és számos egyéb feltörekvőt (Huawei, ZTE) is mintha jobban igazolnának. A hazai gyenge terméktámogatásról és az áldatlan kereskedelmi helyzetről nem is érdemes beszélni (lásd motoker). Mindezektől függetlenül a Google-nek hatalmas szabad tőke áll rendelkezésére, a fő piacain nem cseng rosszul a Motorola márkaneve, való igaz, hogy a Motorola óriási elkötelezettséggel futott bele az együttműködésbe, hiszen 1,5 év alatt mindent félretéve önálló cégbe szervezte az Androidos konzumer termékeit. Nyilvánvalóan tehát gyorsan és hatékonyan lehet majd saját Google márkanéven megjelenő okostelefonokat piacra dobni.
Néhány nagy kérdés a jövőben tisztulni fog:
- Mi lesz a 2-3 tűz közé szorulókkal? A nagy független okostelefongyártók számára nyilvánvalóan példa az Apple, aki mára egyedül is dominálja az okostelefon-értékesítéseket minden fejlesztést kézben tartva. Az Android éppen azoknak jelentett remek lehetőséget, akik nem akarnak és nem is tudnak ilyen szerteágazó fejlesztésben gondolkozni. Az Open Handset Alliance tagjai anno -nem kimondva- de egy Nokia miatt tömörültek a Google mellé. Összességében ma már több Android kerül eladásra, de a nagy gyártók helyzete most aztán eléggé bonyolulttá válik. A Samsung vagy a HTC próbálkozott korábban egyéb operációs rendszerek erősítésével, de sem a Brew, sem a Bada nem ér fel az Androidhoz. A bejelentések szerint természetesen a Google minden együttműködővel egyformán kedves lesz, de ha majd döntenie kell arról, hogy a saját vállalkozás vagy a Samsung/HTC szekerét kell tolni, nyilván magyarázható lesz, hogy miért a hajdani Motorolás divízió jelenteti meg először az új fejlesztéseket. A Windows Phone 7 sem mentsvár többé, hiszen ott meg a Nokia+MS kombó arathat.
- Ha már a Nokia+MS kombónál járunk, Eldar Murtazin pár hete két hatalmas mobilpiaci mogul összeolvadásáról pletykált. Ha jelen hírre gondolt, akkor ez megint bejött. Ám egyesek már akkor a Nokia-MS tárgyalásokról pletykáltak. Egy ilyen lépéssel az Apple stratégiáját közelíthetné a 3 nagy meghatározó felhővel is rendelkező erő, azaz az Apple, a Google és a Microsoft. Tehát lesz-e még az eddigieknél is direktebb MS-Nokia együttműködés?
- Mi lesz a Google következő lépése? Az online értékesíthető kártyafüggetlen Google-telefonról anno a Google gyorsan letett, akkoriban a partneri együttműködések fontosságát hangsúlyozta, miközben vélhetően akkor elvérzett a mobilszolgáltatókon, nem fogyott elég jól a Nexus One. Most nagyon drágán egy teljesen új üzletágba lépett be. Minek neki még egy kísérlet, egy sokkal drágább kísérlet a hardverpiacon, amin az Apple kivételével komoly pénzeket senki nem tud csinálni? Elképzelhető-e, hogy az ingyenes Google pénzért kínálja majd az okostelefonjait, ahogy ezer más versenyző, vagy a hardverértékesítésbe is behozza a hirdetés-alapú modelljét?
2011. március 30., szerda
Már megint tud valamit az IDC
Csaknem egy éven keresztül kellett értetlenkednem ahhoz, hogy az IDC tavalyi bejelentését értelmezni lehessen. A Nokia-Microsoft bejelentéseket követően már persze közel sem olyan hihetetlen az újabb jóslat, de mindenesetre ez is eléggé felrázta a piacokat.
A legújabb grafikonok szerint 2015-re az Android 45%-kal a világ vezető mobil operációs rendszere lesz, a RIM és az IOS testvériesen és igen alacsony 15 százalékpont körüli értékkel követik majd a Microsoft mobil operációs rendszerét, amely stabil másodikként 20%-kal részesedik majd az eladásokból. Az elemzés okostelefonokról beszél, nem értini tehát azt a témát, hogy 2015-re vélhetően a piac átalakul majd, globálisan a notebook, netbook, Tablet és a Smartphone szerintem olyan mixet hozhat létre, melynél esetenként csak mesterségesen lehet majd kategória-határokat állítani. Nyilvánvalóan a Nokia-Microsoft együttműködésnek köszönhetően már nem akkor a jóslat, mint tavaly volt, de azért még mindig nehéz elhinni, hogy a Tablet és Okostelefon fronton is igen jól teljesítő iOS-t a második helyről könnyedén le lehet majd taszítani.
Forrás: http://www.readwriteweb.com
2011. március 10., csütörtök
Android - 1580% Európában - Mi a jövő?
Az Android operációs rendszer igen gyorsan írta be magát a történelemkönyvekbe, 2010 negyedik negyedéve óta vitathatatlanul az első számú mobil operációs rendszerré lett. A számok iránt fogékonyabbak számára az IDC néhány még grandiózusabb adattal is előállt. A világ értékesítéseit meghatározó amerikai eladások természetesen nem überelhetők, de ha Európa, még robbanásszerűbb növekedést mutatott tavaly. Becslések szerint egyetlen év alatt 1580%-kal nöttek az Android eladások.
Vélemény: A számokon túl mindig érdemesebb trendeket keresni, illetve kicsit a jövőbe tekinteni. Az eredményeket látva nagyon érdekes lesz az idei év is, ugyanis az Android okostelefonos operációs rendszerből Tabletes, illetve univerzális mobil operációs rendszerré lép elő, követve az Apple vízióját, de továbbra is számtalan gyártóval együttműködve. A tét tehát az, hogy a Microsoft korábbi PC-s hegemóniáját a mobil oldalról érkező operációs rendszerek és gyártók mennyire lesznek képesek megtörni. Mindezt úgy, hogy ugyanezt a tétet a Microsoft is feldolgozta, ezért volt számára életbevágó Nokia megszerzése, mint partner. Újabb hírek szerint a Microsoft közel egymilliárd dollárt áldoz a Nokia-Microsoft Windows Phone7-re. A szám nagyságrendje bődületes, a Palmot a HP 1,2 milliárd USD-ért vásárolta fel. Mindezek mellett a Microsoft az idei bejelentések szerint intenzíven dolgozik azon, hogy a Windows univerzális, azaz ARM és X86 processzorokon is működhessen, tehát a átalakuló, mobil irányból érkezőket később hátba is tudja majd támadni. Tehát a "felhő és a terminál" oldalon egyaránt erős fejlesztők versenyét látjuk ma már. Az Android (Google), az iOS (Apple) és a Microsoft kiemelt szereplői a háborúnak, aki 1-2 éve szkeptikusan tekintett bármelyik játékosra, vagy leírta őket, az más dimenziókba helyezheti a történetet, és lehet ismét keresni, hogy lesz-e valaha is még egyszer olyan szintű hegemóniája valakinek, mint a PC-s operációs rendszerek terén a Microsoftnak volt. Az biztos, hogy a Google erre tör, a Microsoft szintén és az Apple iPAD 2 bejelentésekor elhangzottak alapján a jövőt Steve Jobs is beágyazott (embedded) operációs rendszerekkel képzeli el, a PC korszak végéről, feladat-orientált célgépekről beszélünk.
2010. november 3., szerda
Windows Phone 7: 3 fontos alapinformáció!
A beérkező telefonok alapján született meg ez a bejegyzés, ugyanis hiába készítettem eddig több, mint félszáz blogbejegyzést Windows Phone 7 témában, valahogy nem sikerült még mindenkinek átadni a legalapvetőbb információkat, így most röviden erre kerül sor:
- Windows Mobile 5, 6, 6.5.3 előélettel rendelkezőknek: Nem ugyanaz, teljesen más. Nincs átmenet, nem frissíthető a korábbi.
- Miben más? Abban más, hogy ezt újraírták nulláról. Lényegében mindenben! Ami eddig volt, arra sem feltétlenül számíthat (pl. copy-paste, multitasking, FTP, BT kezelés, megosztás stb.)
- Jobb-e, mint akár az Android, akár az Apple iOS4, vagy a RIM vagy a Bada? Ha a személyes véleményemre kíváncsi, akkor jelenleg nem jobb talán egyiknél sem. Annak jó, aki az alapszolgáltatásokkal elégedett és egyelőre nem is nagyon akar mást csinálni vele, mint amire gyártották. De lehet még ütős op. r., csak ki kell várni.
- Részletesebben el tudja magyarázni? IGEN, itt olvashatja az eddigi bejegyzéseket
2010. november 1., hétfő
Windows Phone 7 - Általad feltölthető csengőhangok még nincsenek, de lehet, hogy lesznek?
A legtöbb -és persze a megelőző Microsoftos- mobil operációs rendszerben nem jelent különösebb kihívást, ha saját csengőhangokat akarunk a készülékre telepíteni, pl. kedvenc mp3-unkból kimetszett szeleteket, vagy valami vicces "nefügyéle" szignált bárki képes feltölteni, majd önelégült vigyorral mutogatni. Mi sem természetesebb, tehát, hogy személyes varázsunkat "egyéniségünkhöz" illő csengőhanggal is erősíteni szeretnénk. Hát a Windows Phone 7 ennek jelenleg nem biztosít túl tág teret, a fenti videó szerint sok-sok lehetőséget kínál, de egyedi hangot alapértelmezetten nem adhatunk hozzá. Ennek persze üzleti okai is vannak, a csengőhangokat tartalmazó könyvtárakat a Marketplace-ről letölthető csengőhangok/alkalmazások képesek csak írni és olvasni, ezért van, hogy üzletileg nem érdekes, ha a felhasználó önmaga akar egyéniség lenni :).
De ezt az Istenek nem hagyhatták annyiban, szokás szerint az XDA-Developers kapcsolódó fórumait érdemes majd követni, az xml állományokat böngészve ugyanis már találtak olyan lehetőségeket, melyek segítségével idővel megírja majd valaki azt a hack-et, ami majd engedélyezi ezt a funkciót is. Esetleg a Microsoft maga teszi elérhetővé ezt a funkciót egy későbbi kiadásban.
Forrás: http://www.coolsmartphone.com
De ezt az Istenek nem hagyhatták annyiban, szokás szerint az XDA-Developers kapcsolódó fórumait érdemes majd követni, az xml állományokat böngészve ugyanis már találtak olyan lehetőségeket, melyek segítségével idővel megírja majd valaki azt a hack-et, ami majd engedélyezi ezt a funkciót is. Esetleg a Microsoft maga teszi elérhetővé ezt a funkciót egy későbbi kiadásban.
Forrás: http://www.coolsmartphone.com
2010. szeptember 13., hétfő
Az Android növekedése megállíthatatlan - ha hiszünk az elemzőknek!
Az IDC 2010 januári becslése óta szkeptikus vagyok a gigantikus jóslásokkal szemben, hiszen amíg a jónevű IDC 2014-re még a Microsoft mobile operációs rendszerét a negyedik legnagyobb platformnak becsülte, addig egy frissebb Gartner elemzésben már csak átmeneti fellángolásnak tűnik az, amit én még nagyon várok. A legújabb becslések szerint az új Microsoft mobil operációs rendszer, 3-4 éves távlatban sem kerülhet a top4-ve, a súlya semmiképpen nem lesz számottevőnek mondható, ha hiszünk a klasszikus elemzésekben. Annál inkább számolni kell az Androiddal, mely világszinten az év végére máris üti mind az Apple, mind a RIM operációs rendszereit, jóllehet tavaly év végén még alig jegyezték. A jelenlegi amerikai piacvezetőket világszinten már a jövő év végén jelentősen túlnőheti, sőt az okostelefonpiacon gyengélkedő Nokiához köthető Symbian-t és utódrendszerit is beérheti 2014-re.
Forrás: http://moconews.net
2010. július 28., szerda
Microsoft Street Slide - Jobb, mint a Google Street View?
Talán nem is igényel hosszab magyarázatot a fenti videó. A Microsoft Street Slide a Google Maps, illetve a Goolge Street View képességeit is kiterjeszti, lehetőséget ad ugyanis az utcakép perspektivikus áttekintésére is. A teljes utcakép áttekinthető, vizuálisan láthatjuk hol melyik házszám és ott éppen milyen bolt, szolgáltatás vagy egyéb látványosság érhető el. Ha minden igaz, akkor ez a projekt nem csak a Windows Phone 7-es készülékeken lesz elérhető, de a Microsoft dolgozik azon is, hogy az Apple iPhone modelleken is megjelenhessen a technológia.
Vélemény: Számomra egyre érdekesebbnek tűnik a Microsoft mobilpiaci stratégiája. Attól, hogy a Google az Androiddal bármely nagyobb gyártó kihívójává vált, talán a Microsoft alapú szolgáltatások felértékelődhetnek olyan gyártóknál, mint az Apple, a Nokia vagy éppen a RIM. A "felhőből" jövő Microsoft térképi megoldások erősödése pedig akár a Microsoft mobil operációs rendszerének erősödését is hozhatja. Ám még ha az nem is sikerül, a legtöbb bolt-tulajdonosnak pl. érdemes lesz elgondolkoznia azon, hogy a Google Maps-en és a Streev View-n, vagy a Microsoft Bing-ben és a Street Slide-on is megjelenjen-e pl. vállalkozása logója, a kínált termékek és akciók széles köre. azaz hol érdemes fizetni azért, hogy kiemelt POI (Point of Interest) legyen az adott cég?
Vélemény: Számomra egyre érdekesebbnek tűnik a Microsoft mobilpiaci stratégiája. Attól, hogy a Google az Androiddal bármely nagyobb gyártó kihívójává vált, talán a Microsoft alapú szolgáltatások felértékelődhetnek olyan gyártóknál, mint az Apple, a Nokia vagy éppen a RIM. A "felhőből" jövő Microsoft térképi megoldások erősödése pedig akár a Microsoft mobil operációs rendszerének erősödését is hozhatja. Ám még ha az nem is sikerül, a legtöbb bolt-tulajdonosnak pl. érdemes lesz elgondolkoznia azon, hogy a Google Maps-en és a Streev View-n, vagy a Microsoft Bing-ben és a Street Slide-on is megjelenjen-e pl. vállalkozása logója, a kínált termékek és akciók széles köre. azaz hol érdemes fizetni azért, hogy kiemelt POI (Point of Interest) legyen az adott cég?
Forrás: http://www.engadget.com
2010. július 27., kedd
Bővülő felhő: Google Zenebolt - Karácsonyra már működhet
![]() |
| A Google Zeneboltja a Google és az Android versenyhelyzetét erősíti majd. (A kép forrása: Gizmodo) |
Forrás: http://moconews.net
2010. július 12., hétfő
Ilyen lesz a BlackBerry OS 6 böngészője
A RIM tavaly vásárolta fel a Torch Mobile-t, a webkit alapokra épülő Iris Browser fejlesztőjét. Iris azóta nincs, de a BlacBerry OS 6-ba minden bizonnyal ez a kiváló böngésző lesz az alap, így az Android és az Apple iPhone mellett a BlackBerryk is kiváló mobil böngészővel rendelkeznek majd. A fenti videóban gyors, jól működő demót láthatunk az új 6-os operációs rendszerrel érkező böngészőről.
Forrás: http://www.intomobile.com
2010. május 29., szombat
Symbian^3 - Nem csak a Nokiától
Bizony amióta a Symbian teljes egészében nyílt OpenSource operációs rendszerré vált, alig érkezik hír a rendszer felől. Jóllehet a Nokia szerepe továbbra is elsődleges, de minden mobil operációs rendszernek jót tesz, ha mind többen alkalmazzák gépeiken. Ezért is érdekes hír, miszerint a Nokia N8 melllett más gyártónak is lesz Symbian^3-al épített rendszere. Bár az N8-t annak idején Eldar Murtazin nem értékelte túl nagyra, azért ha több gyártó is foglalkozik majd a rendszerrel, az csak jót tehet ennek a régi-új platformnak. Az eredeti tervekhez képest a Symbian^3-t követő Symbian^4 idén nem, de 2011 elején már megjelenhet.
A Nokia N8 már előredenelhető: http://www.expansys.hu/d.aspx?i=199517
Forrás: http://www.allaboutsymbian.com
2010. május 24., hétfő
Nokia - merre tovább?
Május 23-án a Nokia bezárta New York-i márkaboltját. Ezt már decemberben bejelentette a gyártó, tehát régi döntés végrehajtása történt most, mégis érdemes egy pillanatra átgondolni, kell-e aggódni a Nokia jövőjéért? A Nokia hosszú évek óta stabilan vezeti az okostelefonpiaci eladásokat, ennek ellenére mintha a "rajongók"-köre fogyatkozna. Ha az ember amolyan "geek-ekkel" beszélget, elég karakteres Apple, Android vagy éppen BlacBerry hívőbe ütközik, de a Symbian^3-nak, vagy egyéb Nokia modelleknek sem alakult ki olyan lelkes felhasználói-klubja, mint pl. az évek óta meghatározó XDA-developers a HTC esetében. Ne tessék félreérteni, nem azt mondom ezzel, hogy a Nokia várkastélya ne lenne a mai napig minden okostelefon-gyártó előtt a "csaknem bevehetetlen" jelzővel ellátva, mindössze látni kell a számokból, hogy pl. 2009-ről 2010-re kb 4-4,5%-t esett a Nokia okostelefonjainak népszerűsége. Ráadásul a gyártó idei bejelentései sem mutatnak abba az irányba, hogy finn gyártó jól kezelné a helyzetet, az innovatív megoldások jelenleg leginkább a mindent és mindenkit lerohanó Google-t, az új operációs rendszerrel kirukkoló és felvásárlásokba kezdő RIM-t és persze a mindig mindenkit megelőző Apple-t inkább jellemzik. Tekintsük át gyorsan, milyen irányokkal próbálkozik, illetve próbálkozhat a Nokia.
Lesz-e Windowsos Nokia? - Néhány éve a levegőben lóg. A Microsoft pozícióinak gyengülésével talán már nem komoly ellenfél a Nokia számára a Windows Mobile, a Symbian^3 pedig egyelőre nem számít átütő újdonságnak a mobil operációs rendszerek között, jóllehet egyre több vásárló igényli az Apple-re vagy az Android-os rendszerekre jellemző kiváló kezelhetőséget. Más oldalról viszont a klasszikus Nokia vásárlók közé tartozik az az üzleti vásárlói kör, akik mobile irodát is szeretnének. Ebben a körben az elmúlt 2 évben komoly bejelentésekre is sor került, a Word/Excel/Powerpoint talán még az terület, ahol az említett versenytársak még nem rendelkeznek komolyabb lépéselőnnyel. A Nokia-MS közeledés pedig egyértelmű. A Nokia netbook gyártó lett és Windows 7-el értékesít, a Nokia okostelefonjain a MS Live elérhető, e havi bejelentés pedig, hogy már a Communicator Mobile is elérhető a Nokia telefonjain. A legnagyobb gyártók többnyire szeretnek hasonlóan nagy piaci szereplőkkel "összedolgozni", így egy Nokia-Intel- Microsoft együttműködés egyre életképesebbnek tűnhet, mindhárom félnek igen komoly félelmei lehetnek pl. egy Qualcomm-Google körtől. Igaz az is, hogy a Nokia-Intel sok-sok vasat tart a tűzben, melyben a saját operációs rendszer (MeeGo) is ott van. Összegezve, a MS operációs rendszerrel érkező Nokia telefon valós jövőkép lehet nem egy elemző szerint.
Autóipari együttműködések - Egyre többb híranyag érkezik a navigációs és okostelefonos gyártók valamint az autóipari szereplők kooperációjáról. A TomTom vagy a hazai Nav N Go is komoly együttműködési lehetőségeket lét e területen, hiszen a személyautó az egyik elsődleges eszköze mindannak, amit mobilitásnak nevezünk. Bizony a másik pedig az okostelefon, vagy bármi, amiben elfér egy SIM-kártya és rakható bele processzor :). A navigáción felül is számos elképzelés létezik, sőt az internetre kötött autók a szórakozáson felül nagyon komoly forgalomstatisztikai, útvonaloptimalizációs lehetőségeket rejtenek magukban. A Sci-Fi filmekben szereplő beszélő/gondolkodó szgk-k elődei a nem is olyan távoli jövőben itt lehetnek. A héten bemutatott Chevrolet Volt, a TomTom autóipari együttműködései, de bizony a Nokia, mint első számú gyártó törekvései is jelentősek lehetnek. Ez egyben új piacokat is jelenthet. a Nokia számára. Ne feledjük, hogy saját térképei is vannak, bármilyen hardvert képes hatalmas volumenben gyártani, így bizony a fedélzeti számítógépek - fedélzeti internet-eszközökké történő átalakulásban a Nokia úttörő lehet.
Banki szolgáltatások - Bizony az okostelefonok számának emelkedésével egyre több szó esik arról is, hogy biztonságos mobilfizetésekre is alkalmassá tehetők ezek a készülékek. A Nokia pontosan látja ezt, hiszen az MWC-n ugyan alulreprezentálta magát, de az Indiában futó Nokia Money és a YES Bank együttműködését már februárban nagyon jelentősnek érezte. India azért remek gyakorló-terep, mert hatalmas tömegek nem rendelkeznek még bankszámlával, itt a legegyszerűbb egy új típusú, mobiltelefonokra épülő fizetési rendszert bevezetni és a gyenge pontokat megtapasztalni. Az irány helyességét a Square sikeressége is bizonyíthatja.
Mobilpiac átrendeződése - Ez ugyan nem feltétlernül a Nokia által befolyásolt terület, de ne feledjük el, hogy ha mobiltelefonok piacát is a Nokia uralja, akkor számára talán a legkönnyebb megtalálni azokat az új vásárlókat, akik talán kevésbé fogékonyak az újra. A "későn jövő" vásárlók ugyanis a kész kiforrott technológiákat talán jobban kedvelik, mint a "forradalmi" újdonságokat. Ebből adódóan az okostelefonok terjedése egyben talán a Nokia részesedésének emelkedését is hozhatja úgy, hogy a gyártónak komolyabb erőfeszítésébe nem kerül. Aki eddig Nokia logózott készüléket vásárolt és elégedett volt vele, annak jó eséllyel az első okostelefonja is ez lehet, amennyiben nagy energiákat nem fektet a keresésbe.
Forrás: http://wmpoweruser.com, http://www.engadget.com, http://www.engadget.com
Banki szolgáltatások - Bizony az okostelefonok számának emelkedésével egyre több szó esik arról is, hogy biztonságos mobilfizetésekre is alkalmassá tehetők ezek a készülékek. A Nokia pontosan látja ezt, hiszen az MWC-n ugyan alulreprezentálta magát, de az Indiában futó Nokia Money és a YES Bank együttműködését már februárban nagyon jelentősnek érezte. India azért remek gyakorló-terep, mert hatalmas tömegek nem rendelkeznek még bankszámlával, itt a legegyszerűbb egy új típusú, mobiltelefonokra épülő fizetési rendszert bevezetni és a gyenge pontokat megtapasztalni. Az irány helyességét a Square sikeressége is bizonyíthatja.
Mobilpiac átrendeződése - Ez ugyan nem feltétlernül a Nokia által befolyásolt terület, de ne feledjük el, hogy ha mobiltelefonok piacát is a Nokia uralja, akkor számára talán a legkönnyebb megtalálni azokat az új vásárlókat, akik talán kevésbé fogékonyak az újra. A "későn jövő" vásárlók ugyanis a kész kiforrott technológiákat talán jobban kedvelik, mint a "forradalmi" újdonságokat. Ebből adódóan az okostelefonok terjedése egyben talán a Nokia részesedésének emelkedését is hozhatja úgy, hogy a gyártónak komolyabb erőfeszítésébe nem kerül. Aki eddig Nokia logózott készüléket vásárolt és elégedett volt vele, annak jó eséllyel az első okostelefonja is ez lehet, amennyiben nagy energiákat nem fektet a keresésbe.
Forrás: http://wmpoweruser.com, http://www.engadget.com, http://www.engadget.com
2010. május 7., péntek
A TabletPC piacon is elindul az operációs rendszerek csatája?
A hét fontosabb érdekességei közé tartozik, hogy az Apple iPAD eladási számainak bejelentésével egyidejűleg mind a Microsoft hasonló készüléke, a Courier, mind sokat pletykált a HP Slate-ről olyan információk érkeztek, miszerint nem, vagy nem az eredetileg hirdetett formában kerülnek majd piacra. Borzasztó érdekesnek tűnik a bejelentések alapján az, ahogy a gyártók reagálnak az Apple újabb nagy dobására, az eredetileg lefitymált, amúgy valóban drága iPAD táblaPC-re. TáblaPC ugyanis régóta létezik, már a 2000-es évek elejétől elérhető volt pl a HP kínálatában a TablePC 1000/1100, de csaknem minden jelentősebb gyártónak volt már korábban is Microsoft operációs rendszerre épülő érintőképernyős, zömmel notebook alkatrészekre épülő mobilja.
És mégis, és megint az Apple robbantotta be ezt az üzletágat is azzal, hogy néhány jól megfogható és értékes tulajdonságot kiemelt (kijelző, akku-élettartam), miközben több eddig fontosnak vélt jellemzőt háttérbe tolt (pl. multitasking, flash). Azt leszámítva, hogy a Steve Jobs irányítása alatt álló csapat, azaz a zseni által irányított zsenik kommunája megint megmutatta a piacnak, érdekes jelenségre mutat rá ez a szemlélet. A mobil számítástechnika terjedése ugyanis jelentős változásokat hoz a felhasználók életébe. Nyilvánvalóan bele fogunk majd fulladni az IT hulladékokba, de a "zöld" énemet most nem bontom ki, túl nagy ziccer lenne lecsapni a "bort iszik és vizet prédikál" közhellyel, amikor jelenleg is 6 ilyen-olyan méretű kijelző éktelenkedik az asztalomon.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az Apple lesz az első, aki sikeresen meglépi, hogy egyedileg fejlesztett célhardverein, egyedileg fejlesztett saját tulajdonú operációs rendszerei által számos területen szinte versenytárs nélkül képes növelni értékesítéseit. Teszi ezt igen drágán, igaz sokat is költ arra, hogy a marketing erejét is felhasználva feltüzelje, sőt potenciális vásárlóvá tegye még azt is, aki amúgy eddig nem volt különösebben Apple fan. Aztán természetesen majd jönnek a többiek, az olcsóbb, a valamivel többet tudó, a webes szabványokkal komformabb készülékek, vagy pl. mobilvásárlásra alkalmasabb modellek.
Úgy tűnik, egyre inkább igazolódik az a többször hangoztatott gondolat, miszerint a jövő a gyártói, a készülékkel együtt érkező operációs rendszereké lehet, az általános PC-s gyakorlattól eltérően már nem csak az okostelefonok, hanem egyéb eszközök is egyedi, a gyártóra jellemző kezelőfelületet, sőt teljesen egyedi operációs rendszert kaphatnak. A Palm felvásárlásával a HP is errre az útra léphet, azaz a Slate talán már a webOS alapjaira épül majd, és bizony a jelenlegi helyzetben nem kizárt, hogy az egymást erősítő folyamatok hatására a Microsoft pedig könnyedén hardvergyártóvá lép majd elő annak ellenére, hogy a Courier most éppen leállításra került.
Forrás: http://www.forbes.com
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az Apple lesz az első, aki sikeresen meglépi, hogy egyedileg fejlesztett célhardverein, egyedileg fejlesztett saját tulajdonú operációs rendszerei által számos területen szinte versenytárs nélkül képes növelni értékesítéseit. Teszi ezt igen drágán, igaz sokat is költ arra, hogy a marketing erejét is felhasználva feltüzelje, sőt potenciális vásárlóvá tegye még azt is, aki amúgy eddig nem volt különösebben Apple fan. Aztán természetesen majd jönnek a többiek, az olcsóbb, a valamivel többet tudó, a webes szabványokkal komformabb készülékek, vagy pl. mobilvásárlásra alkalmasabb modellek.
Úgy tűnik, egyre inkább igazolódik az a többször hangoztatott gondolat, miszerint a jövő a gyártói, a készülékkel együtt érkező operációs rendszereké lehet, az általános PC-s gyakorlattól eltérően már nem csak az okostelefonok, hanem egyéb eszközök is egyedi, a gyártóra jellemző kezelőfelületet, sőt teljesen egyedi operációs rendszert kaphatnak. A Palm felvásárlásával a HP is errre az útra léphet, azaz a Slate talán már a webOS alapjaira épül majd, és bizony a jelenlegi helyzetben nem kizárt, hogy az egymást erősítő folyamatok hatására a Microsoft pedig könnyedén hardvergyártóvá lép majd elő annak ellenére, hogy a Courier most éppen leállításra került.
2010. május 2., vasárnap
Jon Rubinstein levele a Palm dolgozóihoz - a webOS marad?
Még egy éve sincs annak, hogy bejelentettük az új CEO-t, aki 2007 óta dolgozik a Palm-nál (korábban Apple alkalmazott volt). A Palm történetét röviden már a hivatkozott cikkben összefoglaltuk, így inkább a jövővel érdemes foglalkozni. Számomra a HP bejelentése óta a legérdekesebb fejlemény Jon Rubinstein levele a dolgozókhoz. A levél a forrásban megjelölt cikkben olvasható. A HP jelenlegi modellkínálata Windows Mobile operációs rendszerre épül, sőt, amióta a HP/Compaq részt vesz a PDA-s történetekben (Compaq Aero 1500 -1998, HP Joranada 820 -1999), azóta mindig is bizonyította lojalitását a Microsoft felé, készülékeik mindig az éppen aktuális redmondi mobil operációs rendszerre épültek (HanheldPC, WindowsCE, PocketPC, Windows Mobile). Úgy tűnik, a Palm feváráslásával gyökeresen változik majd a helyzet. A PALM első embere ugyanis a felvásárlástól a web OS erősödését várja. Ha az évek óta hangoztatott elemzői véleményeknek hinni lehet, az a gyártó siekres, aki az operációs-rendszer fejlesztésen és a hardvergyártáson is végig rajta tudja tartani a kezét. Talán a HP is az új Palm operációs rendszerben látja a jövőt, általa a webOS egy kellően hatalmas piaccal rendelkező gyártó kezébe került, melyet világszerte és amerika-szerte is ismernek, mi több elismernek, így a HP iPAQ termékvonal ismét az élvonalba kerülhet.
Forrás: http://blogs.wsj.com
2010. április 28., szerda
RIM BlackBerry 6 - új operációs rendszer
Ha már az imént is a kezelőfelület volt a kulcs, folytassuk is ezzel. Bejelentésre került a BlackBerry 6, a RIM új operációs rendszere. A fenti túlmozgásos reklám azt hivatott erősíteni, hogy a RIM is mennyire fiatalos, de ugyanakkor azért üzleti is. No meg "social" is, ahogy azt mostanság üzenik nekünk a marketing-divíziók! Személy szerint nem ismerem alaposabban a BB-ket, amikor lehetőségem adódott rá, akkor bizony nem egy menüben túl komplexnek találtam ahhoz, hogy azt egyszerű topmenedzserek kezébe lehessen adni ;) Mégis úgy tűnik, hogy a RIM is rálépett a ma korszerűnek tekintett operációs rendszerek által bejárt útra. Hangsúlyosabbá válik a kezelhetőség, a komplex, sokszintű menürendszer helyett a felugró panelek, a látványosabb megjelenítés és a mozdulatvezérlés is előtérbe kerülhet. Mivel Amerika első számú eladójától sokat vár a piac, érdemes követni, hogy részleteiben mit is jelent majd a RIM egyéni Linux alapú operációs rendszerének megújulása. nagy kérdés egyelőre, hogy sokasodnak-e majd az érintőképernyős modellek, vagy az új GUI továbbra is profi marad az optikai vezérléssel ellátott "gombvezérelt" modelleken is? A böngészőről már tudjuk, hog a mostanság népszerű webKIT alapokra épl. Ez gyors működést, széleskörű támogatottságot és még a PC-re optimalizált tartalmak profi megjelenítését ígéri. Az Apple és az Android is hasonó alapokra épít, muszáj tehát a BB-nek is látványosan javulnia. Várhatóan a 2009-ben felvásárolt Iris Browser köszön majd vissza az új operácisó rendszerben, ez számomra egyben értékjelző is, hiszen az Iris már Windows Mobile környezetben is az egyik legjobb megoldás volt.
Forrás: http://www.engadget.com
3D és mozdulatvezérlés mobil-eszközökbe
Amikor az ember már azt hiszi, hogy a jövő már majdnem itt van és nagyon is látható, merre kutatnak a kutatók, akkor néha rá kell döbbenni hogy mennyire semmit nem láttunk még ebből az egészből. A fene sem gondolta volna ugyanis, hogy a Sci-Fi és a valóság bizony már egy-két éven belül összeérhet. A 2002-ben forgatott különvélemény (minority report) inspirálta kezelőfelület ugyanis közelebb lehet, mint ahogy azt gondolnánk. Döbbenetes bemutatót prezentáltak a japánok, egy kamera+szoftver segítségével kézmozdulatokkal vezérelhető készüléket mutatnak be. A jelenleg egyre népszerűbb kapacitív kijelzőket sokan pontosan azért támadják, mert a folyamatos tapogatással mérhetetlen mennyiségű mocskot visz fel az ember a kijelzőre. Ezt bármennyire is igyekszünk tisztán tartani, a kapacitív-kijelzős készülék mindig a baktériumok melegágya lesz, olyannyira, hogy ha egy ovis megnyalja, másnap már garantáltan nem mehet közösségbe. Ám ha nincs érintés, nincs probléma, és ezért is nagyon fontos az Ishikawa Komuro Lab. kutatása. Ráadásul a fenti megoldás térben működik, azaz az eddiginél is bonyolultabb funkciókat valósíthatnak majd meg a fejlesztők. Gondoljon csak a mindenki a klasszikus Android képernyőzárra, mely a jövőben akár egy bonyollt térbeli csavarásás alakulhat. Azaz még sokkal többen nézhetik ketyósnak az embert, amikor egyetlen jólirányzott és a mobilnak szóló barátságos kézfogással nyitjuk majd meg kedvenc weboldalunkat :)
Forrás: http://www.networkworld.com
2010. április 18., vasárnap
Apple iPhone OS 4.0, Android 2.1, WIndows Phone 7 - hasonlóságok és különbségek
Aki valamilyen okostelefon beszerzését tervezi és még nem kötelezte el magát egyetlen új operációs rendszer mellett sem, annak igyekszünk segíteni az alaposabb mérlegelésben, miben is térnek el ezek a rendszerek egymástól? Praktikusan a legújabb, 2010-ben eladásra kerülő operációs rendszerek főbb jellemzőit foglaltam össze az alábbiakban. A Windows Phone 7 jelenleg még fenntartással kezelendő, hiszen az első modellek csak az év vége felé kerülnek majd a piacra. Az "etalont" addigra már nyilván az új Apple és a legújabb Android fogja jelenteni, így erre a szintre minimum illő lenne felzárkóznia a Windows Phone 7-nek is.
| iPhone 4.0 | Android 2.1 | Windows Phone 7 | |
| Elérhető? | Hamarosan | Elérhető | 2010 vége |
| Multitasking | Igen (iPhone 3GS vagy utána) | Igen | Limitált (jelenlegi info szerint nem minden alkalmazás futhat a háttérben) |
| Figyelmeztetések | Igen (könnyen ignorálható) | Igen (folyamatosan látható, lenyitható sáv) | Igen |
| Alkalmazás könyvtárak | Igen | Igen (saját magunk is kiakalíthatunk) | HUB-koncepció (előre szervezett csoportok) |
| Hűségnyilatkozattal? | Többnyire igen, de elérhető fügetlenül is | Zömmel függetlenül is megvásárolható | Nincs pontos info, valószínűleg zömmel független modellek |
| Internet megosztás | BT és kábeles OS-ből támogatva | Egyelőre kábeles OS-ből BT külső fejlesztés | Nincs info, valószínűleg alapfunkció |
| VoIP | külső sw-vel | külső sw-vel | külső sw-vel |
| Játék | Game Center - akár online, Apple által is szervezett játékok | Számos játék elréhető (nincs gyártó által szervezett) | Xbox Live integráció |
| Alkalmazásbolt | Legerősebb, MO-n is működik | Folyamatosan növekvő, sok free, de a fizetős még MO-n nem | Lesz |
| Adobe Flash támogatás | Nincs, nem is terv | Készülékfüggő és lesz | Lesz/ígéret |
| Exchange, POP3, IMAP | Igen | Exchange-gyártótól is függ, egyéb igen | Igen |
| Hangutasítások (angol) | Igen | Igen | Valószínűleg lesz |
| Multitouch képernyő | Igen | Igen | Igen |
| Office dokumentumok | Nem alap, letölhető v. online megoldás van | Nézőke néha van (gyártófüggő), letölthető v. online megoldás van | Alapértelmezett, sőt Office Live támogatás is lesz |
| MP3 / Zenebolt | iTunes | Saját bolt nincs, de pl. Amazon MP3 store | Zune |
| Böngésző | Safari | Android | Pocket Internet Explorer |
| Kijelölés, Másolás, beillesztés | Van | Van, kiváló | lesz |
MeeGo - Szeletek a jövőből
A Nokia és az Intel együttműködéseként fejlődő mobil operációs rendszer már egy szelet a jövőből. A fenti videóból ugyan nem sok konkrétumot tudunk meg a rendszerről, de az alábbi trendekre érdemes kiemelten figyelni:
- Pár éves távlaton belül az eszköz csaknem másodlagos. Jobban mondva minden eszközön képes egyazon beágyazott operációs rendszer működni. A notebook/netbook vagy tablet, az okostelefon, de akár a kioszkok és MID-ek vagy egyéb "embedded" rendszerek mindegyike hasonló kezelőfelületet kínálhat.
- A billentyűzet és gombok szerepe leértékelődik. Képernyők vesznek majd körüll, mindegyiken a célnak megfelelően programozott könnyen értelmezhető, többnyire lokalizált kezelőfelület áll majd rendelkezésre.
- Általánosság válik az érintőképernyő, akár a mozdulatvezérlés szerepe is erősödhet (pl.: húzás, tekerés, nyújtás mozdulatok)
- A készülékeket kiegészíthetik az egyedi azonosításra szolgáló megoldások (pl. QR-kód, RFID azonosítás)
Hogy a MeeGo hogyan teljesít majd e téren, vagy egyéb versenytársai lesznek-e népszerűbbek (pl. Android/Chrome OS, Microsoft megoldások, egyéb Processzorgyártói rendszerek) azt nem tudjuk, de akár a Nokia, akár az Intel érdekeltségeit nézzük, nyilvánvaló, hogy e két gyártó mindenképpen szeretné erősíteni vagy fenntartani pozícióit. Mindkét gyártó hatalmas és jelenleg a maga területén vezető is, de az új kihívásokra mindenképpen reagálniuk kell. E tekintetben az olyan innovátorok, mint a Qualcomm vagy a Mediatek, esetleg okostelefon-fronton a HTC vagy a Samsung és persze operációs rendszerek tekintetében a Google komoly kihívásokat teremtett. A piaci stratégiák változásait jól jellemzi, hogy néhány éve még elegendő volt, ha a processzorgyártó vasat épített, majd a vele együttműködő hardvergyártó és különálló szoftverfejlesztő elkészítette rá a megodásokat. Mára a termékfejlesztés olyannyira integrált tevékenységgé vált, hogy a legjobb talán az, ha a processzorgyártó már eleve mintahardvereket kínál, technológiailag összeépül a hardvergyártókkal. Ezt az Apple, de a HTC/Qualcomm és persze a Samsung példája is mutatja. Ha arra számítunk, hogy a jövőben még az ajtó és ablaknyitást is processzorok vezérlik majd akár a családiházas övezetekben is, akkor érthető, hogy a legnagyobb processzorgyártó miért is bútorozik össze az egyik legnagyobb mobilgyártóval.
Forrás: http://www.engadget.com
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






